Nem mindennapi figyelmeztetést kapott Magyar Péter: Tóth Imre, vagyis Bruti egy vacsorán személyesen mondta el neki, hogy akkor sem fogja kímélni, ha a Tisza kerül kormányra. A humorista szerint világossá tette: ha Magyarék hibáznak, ő ki fogja figurázni őket. Magyar Péter erre állítólag csak annyit mondott: rendben.
Nem valódi fenyegetés, hanem humoristafigyelmeztetés
A történet a Heti Napló Sváby Andrással riportja után kezdett terjedni. Bruti arról beszélt, hogy egy vacsora közben jelezte Magyar Péternek: a politikai szimpátia nem jelent felmentést a kritika alól. A mondata rövid volt, de sokat elárul a következő időszakról: „Mondtam neki, hogy ha hülyeséget csináltok, ki fogom figurázni. Azt mondta, rendben.”

Ez persze nem fenyegetés a szó klasszikus értelmében. Inkább annak kimondása, hogy a hatalommal együtt jár a kifigurázás joga is. Bruti eddig főleg a Fidesz rendszerét és kommunikációját szedte szét mémekkel, poénokkal, közéleti beszólásokkal, most viszont azt mondja: ha a Tisza követ el hibát, ugyanúgy célpont lehet.
