Bizonyítottság hiányában megszüntették azt az eljárást, amely Tényi István feljelentése nyomán indult Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter egy interjúban tett állításai miatt.
A hatóságok nem találtak olyan bizonyítékot, amely alátámasztotta volna a személyi szabadság megsértésének vagy a kiskorú veszélyeztetésének gyanúját.
Az interjúban elhangzottak alapján előfordult, hogy amikor Varga Judit még házasságban élt Magyar Péterrel, a férfi egy alkalommal bezárta őt egy szobába, és nem engedte ki onnan. A beszámoló alapján a volt miniszternek végül a gyermekeitől kellett segítséget kérnie, hogy ki tudjon jutni.
A Nemzeti Nyomozó Iroda mindkét feltételezett bűncselekmény esetében elutasította a feljelentést, arra hivatkozva, hogy nem áll rendelkezésre elegendő adat a gyanú megalapozásához.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a feljelentést elutasító határozatot hivatalból felülvizsgálta. A személyi szabadság megsértése miatt indult eljárást 2024. december 4-én a nyomozó hatóság áttette a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hatáskörébe.
Az interjúban elhangzott állítást – miszerint Varga Juditot Magyar Péter egy szobába zárta, ahonnan csak fia segítségével tudott kijutni – a nyomozás során nem sikerült bizonyítékokkal alátámasztani. Az eljárás alatt Varga Judit nem tett vallomást, és az üggyel kapcsolatban rendőri intézkedésre sem került sor.
Mivel nem maradt olyan további eljárási lépés, amely érdemben hozzájárulhatna a tényállás tisztázásához, és a rendelkezésre álló adatok alapján sem állapítható meg kétséget kizáróan bűncselekmény elkövetése, az eljárást – bizonyítottság hiányában – a határozat rendelkező részének megfelelően megszüntették.
