Tatyana és Aleksey épp most szálltak le a repülőgépről, és alig várták, hogy taxival hazajussanak.
Óriási kígyók, amelyek látványától megfagy a vér az ereinkben.
További információ
Mögöttük két hét csodálatos pihenés volt egy egzotikus országban. A több mint tíz órás repülés kimerítette őket, és most csak egy dologra vágytak: minél hamarabb hazaérni és ágyba dőlni.
— Csur, én megyek elsőnek zuhanyozni, jó? — mondta Alekszandr.
— Te ravasz róka! Miért te? A nőknek engedni kell — nem értett egyet Tanya, de inkább tréfásan, mint komolyan.
— Mert te fél órát fogsz csobbanni, én meg öt perc alatt végzek. És aludni akarok. Össze fogok esni, kedvesem, és mélyen és sokáig fogok aludni!
— Jól van, meggyőztél, ha csak öt perc, akkor rendben — egyezett bele a feleség.
– Menjenek együtt, hogy senki ne legyen megbántva – javasolta mosolyogva a taxisofőr, aki figyelmesen hallgatta az utasok beszélgetését.
– Ó, nem! Akkor biztosan nem fogunk hamar aludni – viccelődött Aleksej. – Ismerjük az ilyen történeteket, már átéltük.
Ezt mondva a férfi rákacsintott a feleségére, és egy pillanatra hozzásimult. Mindketten még a csodálatos, romantikus kirándulás hatása alatt álltak, távol otthonról.
– Hívtad tegnap anyát? Mi van Zarával, minden rendben? – kérdezte Tatyana a férjétől.
– Igen, minden rendben, ha valami lenne, hívna.
– Hát, valahogy nem hiszem, hogy minden pontosan úgy van, ahogy mondod. Az a macska nem egy egyszerű cica, hanem nagyon karakteres.
Két évvel ezelőtt a házaspár befogadott egy abesszin macskát, aki nagyon makacs természetű volt. A házi kedvencüket mindennek ellenére szerették, de ő nem mindenkit engedett magához közel.
Éppen ezért, amikor elmentek otthonról, Zarut mindig otthon hagyták, a számára megszokott környezetben. A sógornője gondoskodott róla, aki naponta egyszer beugrott a fiához és a menyéhez.
Ezúttal is így volt. Tatyánának nem tetszett az ötlet, hogy a kulcsokat a sógornőjének adja. Inkább nem akart, hogy távollétében idegenek legyenek a lakásában. De nem volt más megoldás.
A házaspár felvette a bőröndöket, és felment a lifttel a saját emeletére.
– Nem értem, Lesh, nem nyílik az ajtó. Mintha belülről lenne bezárva – csodálkozott Tatyana. – Ott van most az anyósod?
– Nem, nem lehet. Anyám ilyenkor általában dolgozik. Tényleg, belülről van bezárva.
Alekszej csengetett, miközben anyja számát tárcsázta a mobilon. Anyja nem vette fel, bár a hívás ment. Az ajtó sem nyílt, ami nagyon furcsa volt.
– Figyelj, mi folyik ott? Ki van ott? Ha az anyósod, miért nem veszi fel? Ne legyen semmi baj!
A házaspár ideges volt, furcsa volt a helyzet. A szomszédokkal nem álltak szóba, ezért nem tudták tőlük megtudni, mi történt.
– Talán hívjuk a rendőrséget, vagy akit ilyenkor hívnak – javasolta Tatyana, miközben folyamatosan nyomta a csengőt.
– Nem is tudom…
Aleksey zavarban volt, és kissé meg is ijedt. Mi van, ha az anyja fekszik ott, és sürgős segítségre szorul?
De ebben a pillanatban hirtelen elfordult a kulcs a zárban, és az ajtó simán kinyílt.
Milyen meglepetés volt a házaspár számára, amikor meglátták, MI történik a lakásukban.
„Kik vagytok?” – kérdezte a nyers modorú lány, aki kinyitotta az ajtót.
– Mi vagyunk a tulajdonosok! Ki vagy te, mindjárt kiderítjük. Aleksej, azonnal hívd a rendőrséget! – kiáltotta Tatyana.
Eltolta a lányt, és rohant be a lakásba.
A látvány, ami ott tárult eléjük, nem volt gyenge idegzetűeknek való.
A nappaliban, amely a konyhával volt összenyitva, zene szólt, egy nagy, megterített asztal körül fiatalok ültek. Valamit ünnepelték, ítélve a rengeteg alkoholos üveg alapján, amelyek az asztalon sorakoztak.
– Julik, kik ezek? Meghívtad az öregeket? Ez valami új! – reagáltak hangosan a házigazdák megjelenésére. – Igaz, senki mást nem vártunk. Egyedül nem tudunk inni.
– Kik vagytok ti és mit kerestek itt? – kérdezte szigorúan Alekszandr, igyekezve nyugodt maradni.
– Julka születésnapját ünnepeljük! – válaszolta a legvidámabb lány.
– Igen, ma van a születésnapom, és úgy döntöttem, hogy itt ünnepeljük meg. Itt olyan klassz – tágas és kényelmes. Van hely, ahol szórakozhatunk. Nem úgy, mint a kollégiumban. De látom, hogy nem lesz buli. Upsz!
Julia zavartan nézett. Már rájött, hogy a buli elmarad. Rájött, hogy csak a tulajdonosok viselkedhetnek így, akik hazatértek a nyaralásból.
– Nos, az ünnep viszonylag érthető, de hogy kerültetek mindannyian a lakásunkba – ez a kérdés! – kérdezte Alekszandr, mert Tatyana még nem tudott beszélni, rémülten nézett körül, és nézegette, mit csináltak a lakásból a hívatlan vendégek.
Ugyanakkor még sikerült tárcsáznia a rendőrség számát, és bejelentette, hogy idegenek hatoltak be a lakásba.
– Feltörték a zárat? Vagy ellopták az idős asszony kulcsait? De nem is válaszoljanak. Most a rendőrség fog elintézni önöket.
– Julka, mi ez a zűrzavar? Azt mondtad, hogy ez a nagynénéd lakása. Mi a fenének a rendőrség? Mi nem írtunk alá semmit. Mi csak sétálni, szórakozni jöttünk, nem kell nekünk ez!
A fiatalok az ajtó felé indultak.
„Hova? Álljatok meg, mindenki maradjon a helyén!” – kiáltotta a háziasszony. ”Innen csak a rendőrségre vihetnek titeket. És át kell kutatnom titeket, hátha el akartátok vinni a cuccainkat. Még nem ellenőriztem, hogy minden a helyén van-e.”
– Nénikém, maga megőrült? Mi nem vagyunk tolvajok és csalók. Mi tisztességes emberek vagyunk, építészhallgatók. Ide a csoporttársunk szülinapjára jöttünk. Őt keressék – mutatott Yulya felé az egyik fiú. – Mi megyünk, vele pedig intézkedjenek, ahogy akarnak. Gyerünk, emberek!
— Tanya, engedd el őket — mondta Aleksej, látva felesége harcias hangulatát. — Engedd ki őket. Vele majd mi elintézzük.
Ekkor megszólalt Aleksej mobiltelefonja.
– Fiam, megérkeztetek? Otthon vagytok már? Hála istennek! Mi van, minden rendben? A macska jól van, mert nem tudtam, mit gondoljak! – kiáltotta Lidia Mihajlovna a telefonba.
– Anya, várj a macskával. Valami szörnyűség történik itt. Az egész lakás tele van idegenekkel. Meg tudod magyarázni, mi történt? Már hívtuk a rendőrséget – mondta Aleksej az anyjának.
– Milyen emberek? Miről beszélsz? Miért a rendőrség? – zavarodott meg Lidia Mihajlovna.
– Idegenek buliznak a lakásunkban. Nagyon szeretném tudni, anya, honnan szerezték a kulcsokat? Odaadtad valakinek, mondd meg nekünk!
Eközben Tatyana szorosan fogta Julia kezét, aki megpróbált elmenni a lakásból a barátai után.
– Állj! Nem mész sehova! Megmutatom neked, hogyan kell betörni mások lakásába és ott mulatságot rendezni! Csaló! Szélhámos! Tolvaj!
– Leszonka, mi folyik ott? Nem értem, a rendőrségről beszéltél?
– Anya, hol vannak a kulcsok, válaszolnál? – kérdezte idegesen Alekszandr. – Csak válaszolj a kérdésre, és kész!
– A kulcsokkal van a gond… Érted, én is ezt akartam mondani. Aggódtam a cicátok miatt. Már harmadik napja nem tudok bejutni hozzá. Nincs neki sem ennivalója, sem vize.
— Jól van, anya, gyere ide sürgősen. Azonnal. Azt hiszem, szükség lesz rád, amikor a rendőrség megérkezik.
Alekszej átkutatta a szobákat Zara után. Végül az ágy alatt találta meg. Ott bújt el a zaj és az idegenek elől.
– Engedd el, nem fog elszökni – mondta a feleségének, aki továbbra is őrködött a lakásuk elfoglalóján.
– Ja, nem fog elszökni! Olyan ravasz. Talán megkötözzük, amíg a rendőrség ideér? – javasolta Tatyana.
– Ne már! Még valami bűntényt is ránk kennek miatta!
Végül megérkezett a rendőrség, és utánuk Lidia Mihajlovna is.
Kezdtek nyomozni, és a következőket derítették ki.
A sógornő munkatársa, Tamara, nem messze lakott a fiától és a menyétől. Lidia Mihajlovna már régóta tudott erről. És minden esetre számolt vele.
És egy este a barátnője meghívta, hogy menjen vele színházba munka után, mondván, hogy már rég megvette a jegyeket, csak meglepetést akart szerezni Lidiának.
– Sajnálom, nem tudok. El kell mennem a fiúmhoz, etetni a macskát. Elutaztak – magyarázta az anyós a barátnőjének.
– De hogy lehet ez? Olyan régen nem voltam színházban. Annyira szerettem volna veled menni, előre megvettem a jegyeket. Talán kitalálsz valamit? – kérdezte a barátnője.
Ekkor Lydia Mihajlovna eszébe jutott a kolléganője, Tamara.
Tamara nem utasította vissza a segítséget, megígérte, hogy este beugrik a macskához, és elviszi a lakás kulcsait.
És elment oda unokahúgával, aki aznap látogatóba jött a nagynénjéhez. Unokahúga, Julia kollégiumban lakott, és néha eljött a nagynénjéhez, hogy házi étellel kényeztesse magát.
Tamara elkísérte Juliát a buszmegállóig, és megkérte, hogy kísérje be az idegen lakásba.
„Nem szeretek egyedül idegen helyekre menni. Kicsit félelmetes„ – magyarázta unokahúgának.
Másnap azonban nem találta a kulcsokat, hogy visszaadja őket Lidia Mihajlovnának.
„Fogalmam sincs, Lidočka, hová tűnhettek. Úgy emlékszem, a zsebemben voltak, biztosan elejtettem” – keseregett.
– Micsoda baj, micsoda szerencsétlenség! Hiszen ott van a macska, mi lesz most vele?
– Van ott elég kaja és víz. Mikor jön a fia?
– Három nap múlva – válaszolta Lidia.
– Megvárja, ne aggódj – próbált megnyugtatni Tamara.
Az arcát sem vette a szemérmet, hogy megkérdezze, hol vannak a lakás tulajdonosai, és mikor jönnek vissza. Előtte egy csodálatos születésnapi ünnepség várt rá. Nem volt nehéz kiszedni a kulcsokat a nagynéni zsebéből, amikor elbúcsúztak a buszmegállóban.
– Nos, ezzel a bűnözővel minden világos, a rendőrség majd elintézi. De ki fog itt mindent takarítani? – felháborodott Tatyana. – Nem nekem kell ezek után a szemetek után takarítani! Egész napos munka, és én már alig állok a lábamon.
– Majd én, én takarítok. És Tamara is. Már úton van, felhívtam – mondta komoran az anyós, tudva, mibe keverte magát.
– Akkor takarítsatok. És minden ragyogjon és csillogjon! Mi pedig, drágám, elmegyünk aludni egy hotelbe. Nincs itt már semmi dolgunk. Csak etesd meg a kicsikét – parancsolta Tatyana.
Többé senkinek nem adja oda a lakáskulcsait. A macskát ideiglenesen el lehet helyezni, és már ideje riasztót is szerelni.
A bűnért.
