Csütörtök este súlyos közúti baleset történt a röszkei határ előtt, az M5-ös autópályán. Egy Németországból hazafelé tartó vendégmunkás család autója nagy sebességgel csapódott bele egy határ előtt várakozó szerb kamion hátuljába. A balesetben az autó sofőrje és női utasa a helyszínen életüket vesztették, míg három gyermekük súlyos sérülésekkel került kórházba.
A Tények riportja szerint az ütközés valószínűleg azért következett be, mert az autó vezetője elaludt a volán mögött. Az ütközés ereje olyan hatalmas volt, hogy az autó mintegy két méter mélyen a kamion alá szorult. A helyszínre érkező tűzoltók feszítővágóval tudták csak kiszabadítani az utasokat a roncsok közül.
Az autóban utazó szülők olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Három gyermekük, akik a hátsó ülésen utaztak, súlyos állapotban kerültek kórházba. A balesetben a kamion sofőrje nem sérült meg.
