Sokan megkönnyebbülve jegyezték meg, hogy Viktor még egy komoly politikai „maflás” után is képes megőrizni a humorérzékét. Ez a fajta reakció kétségtelenül emberi, sőt, bizonyos körökben kifejezetten szimpatikus is lehet.
Ugyanakkor felmerül egy fontos kérdés: valóban olyan hangnem jellemezte az elmúlt évek politikai kommunikációját, amelyre most egyesek nosztalgiával tekintenek vissza? Tényleg a szeretet, az összetartozás és a pozitív üzenetek domináltak a plakátokon, a propagandamédiában, az AI-val generált videókban, valamint a politikusok és influenszerek megszólalásaiban?
Sokak szerint egészen más kép rajzolódik ki. Kritikus hangok úgy vélik, hogy a kommunikáció jelentős része inkább megosztó, gyakran éles és támadó jellegű volt. Egyesek odáig mennek, hogy történelmi párhuzamokat emlegetnek, és azt állítják: ilyen intenzitású retorikára legutóbb a 20. század legsötétebb évtizedeiben volt példa.
A kérdés tehát nyitott: vajon torzítja az emlékezetünk a közelmúltat, vagy valóban jelentős különbség van a politikai narratívák megítélésében? Egy biztos: a közéleti diskurzus hangneme továbbra is erősen megosztja a társadalmat, és mindenki a saját tapasztalatai és értékrendje alapján vonja le a következtetéseit.
