Elhunyt Sebő Ferenc
Hetvenkilenc éves korában meghalt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zenetudós, a táncházmozgalom egyik elindítója és az énekelt versek hazai úttörője.
Halálhírét az általa alapított Sebő-együttes közölte a közösségi oldalán.
Sebő Ferenc 1947-ben született Szekszárdon, zenei tanulmányait Székesfehérváron kezdte, ahol zongorázni és csellózni tanult. 1970-ben építészként végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol az egyetemi szimfonikus zenekarban csellózott.
Egyetemi évei alatt Halmos Bélával együtt zenélt, énekelt, gitározott, és József Attila megzenésített verseit is előadták.
