Posted in

Forsthoffer Ágnes: Nem fogadtam el a fényűző, többszáz négyzetméteres elnöki rezidenciát

Forsthoffer Ágnes a közösségi oldalán számolt be az elmúlt 72 napos házelnöki tevékenységéről és a juttatásairól. A politikus a rezidencia mellett a magáncélú szolgálati autóról is lemondott, és ősszel egy 70 négyzetméteres lakásba költözik.

Hétfőtől az Alaptörvény rendelkezései alapján átmeneti időre Forsthoffer Ágnes gyakorolja a köztársasági elnök feladat- és jogköreit. A házelnök erről egy hétfői Facebook-posztban adott számot, amelyben az elmúlt 72 napos tevékenységét is összegezte. Az Országgyűlés élén ezalatt dr. Hallerné dr. Nagy Anikó helyettesíti.

„Holnaptól az Alaptörvény rendelkezései alapján átmeneti időre gyakorlom a köztársasági elnök feladat- és jogköreit.”
Forsthoffer Ágnes a bejegyzésében felidézte, hogy a jelölését követően, április végén intenzív közjogtanulásba kezdett. Ezzel kapcsolatban közzétett akkori mondatát is megismételte: „Tudom, hogy nem tudok mindent, ezért minden percben készülök életem legnagyobb kihívására.” Azt írta, voltak, akik gúnyolódtak ezen, és gyenge pontként rótták fel neki, hogy nem jogász, de ez még alázatosabbá tette a feladat iránt, és a mai napig folyamatosan bővíti ismereteit.

A tisztséggel járó juttatásokról azt közölte, hogy

nem fogadta el a felkínált „fényűző, többszáz négyzetméteres elnöki rezidenciát”, helyette „őszre várható, hogy lesz egy 70 m²-es szolgálati lakásom.”
Hozzátette, hogy nem vette át a magáncélú használatra felkínált személygépjárművet sem. Támogatta a képviselők fizetésének jelentős csökkentéséről szóló törvényt, ami az ő esetében 35 százalékos mérséklést jelent.

Ez szerinte „az adófizetők pénzéből éves szinten több, mint 28.000.000 Ft megtakarítást eredményez.”
A hivatali működésről azt írta, a párbeszédben hisz. Bekérte a munkatársak javaslatait a hivatal működésére, és a beérkezett több mint száz válasz alapján egy modern szolgáltató hivatal és emberséges munkahely megteremtésén dolgozik.

A frakciók véleményét is kikérte, és a beérkezett észrevételeket igyekeztek a lehető leggyorsabban megvalósítani.

Az üléstermi konfliktusokat igyekezett mindig emberi módon és objektíven kezelni, de úgy látja, a jelenlegi szabályok nem adnak elég hatékony eszközt az elnöklő kezébe. „Megítélésem szerint azonban a házszabály és az Országgyűlésről szóló törvény fegyelmi jogkörre vonatkozó rendelkezései nem adnak kellően hatékony eszközt az elnöklő kezébe” – fogalmazott.

Jelezte: „Ősszel azonban több szempontból is szükség lesz a házszabály finomhangolására.”
Célként a munka hatékonyságát és reális fegyelmi szankciók megállapítását jelölte meg. Az ülés menetét megzavaró videózással kapcsolatban közölte: „Írásbeli figyelmeztetést küldtem az érintett képviselőknek.”

A képviselői hiányzásokkal kapcsolatban Forsthoffer leszögezte:

„Június hónapot illetően az indoklás nélküli hiányzásokat már nem tudtam elfogadni, ezért bizonyos esetekben sor fog kerülni képviselői illetmény csökkentésre.”
Végül megerősítette az államfői feladatok átvételét és a helyettesítés rendjét: „Ezalatt dr. Hallerné dr. Nagy Anikó helyettesít az Országgyűlés élén.”

Forsthoffer Ágnes ideiglenes államfői szerepvállalásának közvetlen előzménye az Alaptörvény 17. módosítása volt, amelyet a parlament sürgősségi eljárásban fogadott el. A jogszabály megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatását, és a hatályba lépésének napját hétfőre tűzte. Az Alaptörvény értelmében az államfő megbízatásának idő előtti megszűnése esetén a feladat- és jogköröket az új elnök hivatalba lépéséig az Országgyűlés elnöke gyakorolja.