Felrobbantak a kommentfalak: saját szavazói szedik szét Magyar Pétert Polgár Judit felkérése miatt
Egyeztetést ígért, mégis önállóan döntött
Megvan az első nagy törés Magyar Péter és szavazói között, miután a TISZA elnöke vasárnap bejelentette, hogy Polgár Judit sakkolimpikont kéri fel köztársasági elnöknek. A döntést komoly felháborodás követte a tiszás közösségi oldalakon.
Magyar Péter korábban először közvetlen államfőválasztást, majd ebből kifarolva legalább széles körű társadalmi egyeztetést ígért a köztársasági elnök személyéről, végül vasárnap önkényesen bejelentette, hogy Polgár Judit sakkolimpikont kéri fel a posztra.
A bejelentés kemény kritikát váltott ki a tiszás körökben is. A legnagyobb tiszás Facebook-csoportban ki kellett kapcsolni a kommentelést, mert az emberek 90 százaléka a felháborodásának adott hangot. A hozzászólók jelentős része az elmaradt egyeztetést kérte számon Magyar Péteren.
Sokan arra hívták fel a figyelmet, hogy Polgár Judit egy sakkozó, de semmilyen közjogi ismerete nincs, ezért szerintük nem tudná közjogi ellensúlyát és kontrollját képezni a kétharmados hatalomnak. A kritikusok úgy érzik, Magyar Péter éppen azt a társadalmi egyeztetést hagyta ki, amelyet korábban maga ígért meg.
Iványi Gábort és Bárándy Gergelyt is számon kérik rajta
Mások azt hiányolják, hogy Polgár Judit semmilyen fontos társadalmi kérdésben nem szólalt meg az elmúlt 16 évben, nem állt ki a NER antidemokratikus lépései ellen vagy az emberek védelmében, ehelyett lényegében csak magával foglalkozott.
A kommentelők egy része azt is nehezményezi, hogy miközben a Tisza-kormány tele van volt fideszes államtitkárokkal és funkcionáriusokkal, Magyar Péter látványosan leprásként kezeli a nagy tekintélyű, elvhű, baloldali-liberális személyiségeket, mint Iványi Gábor vagy Bárándy Gergely.
A bírálók szerint Magyar Péter ezeket a szereplőket „óellenzékinek” csúfolva söpri le az asztalról, miközben egy ilyen jelentőségű döntést társadalmi egyeztetés nélkül hozott meg. A reakciók alapján a Polgár Judit felkéréséről szóló bejelentés komoly törést okozott Magyar Péter és saját támogatói egy része között.
Mutatjuk a jellemző tiszás kommenteket:






