Posted in

Zsolt nem bírta tovább, kimondta: le akarja zárni a kapcsolatát Rebekával

Megbillent az álompár: Zsolt szerint nincs tovább
A Házasság első látásra nézői eleinte úgy látták, hogy Zsolt és Rebeka ritka harmóniában működnek együtt. A kamerák előtt alig volt súrlódás, a páros pedig nyugodt, kiegyensúlyozott kapcsolat benyomását keltette. A legutóbbi epizódok azonban megmutatták, hogy a felszín alatt egészen más folyamatok zajlottak.

Zsolt fokozatosan kezdte úgy érezni, hogy a kapcsolatban nem jut tér az ő érzéseinek és igényeinek. A műsorban elmondta, egy ideje azt tapasztalja, hogy minden Rebeka körül forog, és bármilyen észrevétele vagy reakciója célponttá válik. Úgy fogalmazott, a felesége a legapróbb dolgokba is beleköt, legyen szó akár arról, hogyan vesz levegőt, vagy hogyan áll a telefonja a zsebében. Ezt egyre nehezebben viselte, és végül Petinek is elpanaszolta, hogy szerinte minden helyzetben Rebekának kell a figyelem középpontjában lennie.

Rebeka szerint azonban ő csak önazonos marad. A kameráknak így fogalmazott:
„Ha ő nem tud engem így elfogadni, ahogy vagyok, akkor nem fogjuk tudni befogadni egymást egymás életébe. Ha valaki szereti a másikat, akkor azt úgy szereti, ahogy van, tokostól, vonóstól…”

A beszélgetések során Zsolt azt mondta, vannak közös pontjaik, de a személyiségük alapbeállítása teljesen más. Rebeka úgy érezte, nem igazságos, ha „karrieristának” nevezik, szerinte csak kihasználta a lehetőségeit, és azt tette, amihez kedve volt. Zsolt viszont azt hozta fel, hogy számára például a pszichológiai témák és mélyebb beszélgetések fontosak, és úgy látja, ebben nem talál partnerre Rebekában.

A férj szerint ez már a közös jövőjüket is veszélybe sodorta:
„Ez is alapvető probléma, mert az önmegvalósítási irányod olyan nyomatékos, hogy a közös életünk az nem közös élet lesz, hanem a te életed, amihez lehet csatlakozni, mint egy oldalkocsi (…) Ezért van most már öt lépés távolság, és ezért hiszek ebben egyre kevésbé” – fogalmazott.
Rebeka a kameráknak elmondta, hogy a korábbi kapcsolataiban is kapott hasonló visszajelzéseket, és emiatt elgondolkodott azon, szükség lehet bizonyos változtatásokra. Zsolt ugyanakkor kijelentette, nem átformálni akarja őt, mégis úgy érzi, már túl sok a sérelem.
„Számomra viszont már eltelt annyi idő ebben az ignorálós, offenzív, passzív-agresszív időszakban, hogy teljesen elengedjem ezt a házasságot” – jelentette ki. Hozzátette, szerinte ezek nem apróságok, hiába látná úgy a felesége.
A helyzet végül oda jutott, hogy Rebeka csak ennyit mondott:
„Olyan ember nincsen, aki neked lett kitalálva.”
Erre Zsolt válasza egyértelműen mutatta, mit gondol a közös folytatásról:
„De olyan igen, akivel hasonlóak a problémakezelési mechanizmusaink, akivel hasonló az érdeklődési körünk és az életben a céljaink.”