Posted in

Mészáros Árpád Zsolt reagált fia, Bende Nyerő Párosban tett sérelmeire

Bende kemény vallomást tett a Nyerő Párosban – édesapja válaszolt
A Nyerő Páros idei évadában ismét számos személyes és eddig titokban maradt történet került felszínre a sztároktól. Mészáros Bende, Mészáros Árpád Zsolt, vagyis MÁZS fia, egy játék során arról beszélt, milyen hiányokat érzett gyerekkorában, és miként fogadta meg, hogy ő másképp szeretne majd apaként viselkedni.Az esküvős játékban könnyekkel küzdve mondta ki ígéretét:

„Megígérem azt, hogy minden rossztól megóvlak, és biztonságot teremtek. És megígérem azt, hogyha egyszer apuka leszek, én leszek a legjobb, és mindent megadok a gyermekünknek, amit én nem kaphattam meg” – mondta Bende, majd később a villában párjának, Zsigmond Anginak is megnyílt.

„Mert meg szeretném azt adni, amit én nem kaptam meg. Aztán egyből előjött itt tudod, nekem a gyerekkorom, és azért pityeredtem el magam majdnem” – árulta el a fiatal, miközben szoros ölelésbe burkolóztak.

@rtlhu 💒 Angi és Bende szerelme új szintre lép – és igen, “Kabát atya” is áldását adja! 💖 A #nyerőpáros talán egyik legromantikusabb feladata minden páros kapcsolatát megerősítette. 💑 Volt fogadalom, amin ti is elérzékenyültetek? 📜😭 Streameld már most a következő #nyerőpáros részt itt: www.rtlplusz.hu/premium #rtlplusz ♬ eredeti hang – RTLhu