Posted in

Index: a megtakarításokra is adót vetne ki a Tisza Párt

Nemcsak az szja, hanem több más adónem emelésére is készül a Tisza Párt – tudta meg az Index. A lap értesülései szerint 25 százalékos társasági adót és háromkulcsos nyereségadót terveznek Magyar Péterék, hogy az egyre erősebb kampányígéreteiket teljesíthessék majd.
A társasági adó és a tőkejövedelmek adójának drasztikus emelésére is készül a többkulcsos szja bevezetése mellett a Tisza Párt – közölte az Index. Értesüléseiket több egymástól független, Magyar Péterék adópolitikai terveire rálátó személy is megerősítette.

A lap úgy tudja, a jelenlegi 9 százalékról 25 százalékra emelné a Tisza Párt a társasági adó kulcsát. A tervezett intézkedés hátterében egyik forrásuk elmondása szerint az áll, hogy a Magyarországra jelentős számú beruházást vonzó alacsony társasági adó miatt a Tisza egyes szakértői úgy érzik, ez a modell egyfajta „adóparadicsommá” teszi Magyarországot, a költségvetésbe ugyanakkor nem jut elég forrás ezen az úton.

A tőkejövedelmeket szintén jelentős mértékben megadóztatná a Tisza Párt,
ami akárcsak az szja esetében, itt is sávosan történne.

Céges osztalékok adói:

A céges osztalékok után az átlagkereset mértékéig 20 százalék lenne az adó.
Efölött az átlagkereset kétszereséig viszont már 30 százalékot kellene fizetni.
Az ennél is magasabb jövedelmek esetében pedig egy harmadik, 40 százalékos sáv is életbe lépne.
Hasonlóan történne az állampapírok és részvények nyereségének megadóztatása is:

Az eredeti tőkebefektetés nyeresége után a mindenkori átlagbérnek megfelelő összegig 20,
afölött az átlagbér kétszereséig 30,
azt is meghaladó nyereség esetén pedig 40 százalékos kulccsal kellene adózni.
Az elképzelések szerint tőkejövedelemnek számítana minden olyan bevétel, ami nem bér, hanem „attól elkülönülten adózik”. Így a vállalati nyereségek osztaléka, a részvények, a lakossági állampapírok

és egyéb megtakarítási-befektetési formák nyeresége után is hasonló módon kellene adót fizetni.
Az Index egyik forrása elmondta: a már korábban nyilvánosságra került szja-emelés mellett ezekből a bevételekből tudná csak elérni a Tisza Párt, hogy Magyar Péter tartani tudja a kampány során egyre gyarapodó ígéreteit.