Posted in

Eltűnt a három medvebocs az anyjuk lelövése után – Ez lesz a sorsuk, ha megtalálják

A hatóságok napok óta kutatnak utánuk

Az anyamedvét a hatóságok lőtték le, miután megölt egy 48 éves olasz turistát, aki meg akarta etetni az állatot. A férfi utolsó szavai, amelyeket telefonja rögzített: „Nézd, ott a medve! Milyen szép! Felém jön!”

Az Argeș megyei prefektus hétfőn közölte: a három bocs megkeresésére állatorvosokat küldtek ki vasárnap, és a hatóságok élelmet helyeztek ki számukra. A területet folyamatosan figyelik, és már megkezdték a szükséges jogi eljárásokat is, hogy a bocsokat altatást követően a zernyesti medvemenhelyre szállíthassák.

A vasárnapi terepszemle során azonban a szakemberek nem találták meg a keresett bocsokat. Az Antena 3 szerint két felnőtt medvét és egy másik bocsot észleltek a környéken, így a csendőrségnek is be kellett avatkoznia, hogy biztosítsák az állatorvosok biztonságát az erdei kereséshez – számolt be róla az adevarul.ro.

A prefektusi hivatal Facebook-bejegyzésében Făcăleaţă Ioana prefektus azt írta:
„• a hatóságok élelmet vittek nekik, folyamatosan figyelemmel kísérték a helyszínt, és megindították a nyugtatásra és áthelyezésre vonatkozó jogi eljárásokat.
• Úti céljuk a zernyesti rezervátum, éppen azért, hogy biztonságban legyenek és megkapják a szükséges ellátást. A dokumentumokat tegnap (vasárnap – szerk.) továbbítottuk a Környezetvédelmi Minisztériumnak, és várjuk az áthelyezéshez szükséges engedélyt.
• több alkalommal, többek között vasárnap is, tárgyaltunk a környezetvédelmi miniszter asszonnyal, hogy sürgősen megoldást találjunk az Argeș megyében élő medvék helyzetének hatékony kezelésére.”

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter az Antena 3 CNN-nek azt nyilatkozta: az eset nem minisztériumi hatáskörbe tartozik, hanem a helyi hatóságok felelőssége. Mint mondta, nekik kell jóváhagyniuk az engedélyt, hogy a bocsokat a zernyesti menhelyre szállíthassák – amely Európa legnagyobb ilyen létesítménye. Hozzátette: csak egy órával a televíziós nyilatkozata előtt érkezett meg a hivatalos értesítés a megyei prefektustól.A három bocsot egyébként a turisták több alkalommal is látták az elmúlt napokban – ugyanazon a helyen, ahol az anyamedvét három nappal korábban lelőtték.