A 3 éves kislány nem akarta levenni a kabátját az óvodában, ezért az óvónő lelökte a lépcsőről. A mosoly örökre eltűnt a kislány arcáról… Mivel a gyerekek gyakran hajlamosak nem szót fogadni és ellenszegülni a felnőttek akaratának, előfordul, hogy verbális vagy nonverbális fenyítésben részesülnek. Ennek súlyos következményei lehetnek a gyermek mentális, fizikális és lelki egészségére nézve.
Ezt megelőzve nagyon fontos, hogy mindig körültekintőek legyünk azzal kapcsolatban, mire tanítjuk a gyermekeinket, és hogy ki veszi körbe őket.
Mindenki odáig volt vibráló személyiségéért és angyali mosolyáért. Senki nem gondolta volna, hogy nem sokáig fog már élni. Egy októberi napon Ivett édesanyja hívást kapott az óvodából, amely örökre megváltoztatta az életét. Arról tudatták, hogy a kislánya nemrég balesetet szenvedett. Az anya azonnal odasietett a munkahelyéről és lányát a közeli kórházba szállította. Két nappal később Autumn elhagyta a földi világot. Amikor a rendőrség nyomozni kezdett, Rochelle Lynn Sapp, az óvónő, aki felügyelt érte, elmondta, hogy Ivett leesett a lépcsőn. Néhány nappal a kikérdezés után Rochelle bevallotta, hogy ő lökte el a kislányt, mivel az nem akarta levenni a kabátját.
