Kovács Áron, az 53 éves műsorvezető és zenész boldogan éli mindennapjait nagycsaládos édesapaként. Négy gyermek édesapjaként számára a legfontosabb, hogy becsületes, jó embereket neveljen, és hogy gyermekeinek boldog, szeretetteljes otthont biztosítson. Bár a karrierépítés sosem volt számára elsődleges cél, a gyerekek őszinte mosolya és a családi harmónia annál inkább.
Igazából nem ügyes vagyok, hanem bátor. Amióta pedig YouTube és Chat GPT is van, a szerelési útmutatókat onnan lesem el, sok hasznosat lehet tanulni az internetes applikációktól és a mesterséges intelligenciától. A házunk körül szinte minden kétkezi munkát el is végzek. Idén nyáron kerítést építettem, most a fűtést csináltam meg, és még millió más dolgot. Az, hogy ezermester lettem, viszonylag új az életemben, mert gyerekként még egy csavarhúzót sem fogtam a kezembe, a gitározáson és az irodalmon kívül nagyjából semmi nem érdekelt. Apám lepődött meg a legjobban, hogy újabban mennyi mindenhez értek. Sosem gondolta, hogy én leszek az a gyereke, akire a szerszámait örökül hagyja – mesélte a Meglepetés magazinnak.
Emellett a házimunkából is kiveszi a részét: szívesen vasal, pelenkáz, fürdet, és mindenben támogatja a 25 évvel fiatalabb feleségét, Zsófit.
– Zsófi nem szeret vasalni, én viszont igen, mert számomra élvezetes látni, ahogy egy gyűrött textil kisimul. És a Lizi körüli teendőket is szívesen végzem. Pelenkázásban, fürdetésben és az etetésben is szereztem már kellő rutint, hiszen az újszülött kislányomon kívül még három gyermek édesapja vagyok – ecsetelte a tapasztalt édesapa.
A család mindennapjai szoros időbeosztás szerint zajlanak, hiszen négy generáció él egy fedél alatt. Áron reggelente Lizire vigyáz, amíg Zsófi a hároméves Milánt óvodába viszi, majd a nap folyamán a család ügyeit intézi, próbákra jár, és még egy podcastműsor felvételére is jut ideje. Esténként gyakran éjfél körül kerül ágyba, de mindezt boldogan teszi, mert számára a család az első. A műsorvezető első házasságából született a 19 éves Máté és a 12 éves Luca, míg Zsófival közös gyermekük Milán és a nemrég született Aliz.
– Luca jelenleg Angliában tanul, így csak Máté lakik velünk, de a nagyfiammal együtt is zenélek. Sokszor közösen megyünk fellépni a Still Crazy nevű zenekarommal, ami a 80-as évek rockzenéjét játssza. Ez számomra egy igazi szerelemprojekt. Nagyon élvezzük a koncerteket – lelkesedett az apa-fia zenélésért.
A család számára fontosak a közös pillanatok, havonta legalább egyszer összegyűlnek egy nagy ebédre, és a születésnapokat, a jeles alkalmakat is mindig együtt ünneplik. Áron és Zsófi számára természetes a nagycsaládos élet, hiszen mindketten ilyen közegben nőttek fel.
– Mi is hárman vagyunk testvérek, és Zsófi is nagycsaládban nőtt fel. Nálunk az a természetes, hogy havonta legalább egyszer összejövünk egy jó kis ebéddel egybekötött beszélgetésre. Egy-egy születésnapon vagy családi ünnepségen húszan is vagyunk, hál’ istennek, szép nagy a létszám – magyarázta az előadó.
– A nálam lényegesen fiatalabb mátkámtól nagyon szerettem volna gyereket, azzal együtt, hogy nekem már volt kettő. A közös fiunk, Milán után pedig rettenetesen vágytam még egy kislányra, 19-re húztunk lapot, és bejött a jackpot! A koromat nem is néztem, mert azt nem szabad latolgatni, hogy mennyi időnk van a földön, hiszen bármi megtörténhet velünk, egészséges emberek is váratlanul meghalnak autóbalesetben. A nagymamám mindig azt mondogatta: nem az hal meg, aki beteg, hanem akinek eljött az ideje... Egyetértek ezzel, de mivel a jövőt nem tudom, így nem is foglalkoztam az éveim számával, amikor kiderült, hogy Zsófi ismét várandós. Egyébként amikor Lizi világra jött, jelen voltam a szülőszobában, és egy dolgot rögtön megígértem: a kislányom majdani esküvőjén táncolni fogok vele – hangsúlyozta az énekes.
