Helikopterrel indult a honvédelmi miniszterrel Paksra szerdán Magyar Péter miniszterelnök, hogy terepszemlét tartson. Friss bejegyzésben azt írta, szerinte „pár hét alatt megcsináljuk, amit az előző kormány hosszú évekig elmulasztott”.
A miniszterelnök a közösségi oldalán számolt be az útról. „Úton a honvédelmi miniszter úrral a paksi terepszemlére. A fontos kormányzati döntések előtt a vízügyi szakemberek és az erőmű vezetői fentről is bemutatják a kialakult helyzetet, és felvázolják a mérnökök által megtervezett hosszú távú megoldási lehetőséget.
Pár hét alatt megcsináljuk, amit az előző kormány hosszú évekig elmulasztott. ui.: életemben először helikopteren”
A látogatásra azután került sor, hogy a nyári tartós hőség és aszály miatt a Duna vízszintje és vízhőmérséklete is kritikusan alakult. Emiatt a Paksi Atomerőműnek július végén többször is korlátoznia kellett a blokkok működését, hogy betartsák a folyó élővilágának védelmét szolgáló környezetvédelmi előírásokat.
Július 27-én az 1-es blokk teljesítményét csökkentették, július 29-én pedig megkezdték a 3-as blokk leállítását. A kormány akkor azt kommunikálta, hogy akár a teljes leállítás is szükségessé válhat néhány napon belül.
A hatóságok mindvégig hangsúlyozták, hogy nukleáris biztonsági kockázat nem merült fel, a korlátozások kizárólag a Duna megóvása érdekében történtek.
A kialakult helyzet miatt már korábban felmerült, hogy hosszú távú műszaki megoldásra van szükség az atomerőmű hűtésének biztosítására. Szakértői vélemények szerint az ilyen léptékű infrastrukturális fejlesztések tervezése és kivitelezése jellemzően több évet vesz igénybe.
