A templomban olyan csend lett, hogy szinte hallani lehetett a levegővételünket.
Arthur lassan felemelte a lezárt borítékot.
Brenda azonnal felállt.
– Arthur, ne! – mondta remegő hangon. – Ezt nem itt kell megbeszélnünk.
Arthur azonban nem nézett rá. Csak Ethanre pillantott, majd rám.
– Négy éve mindenki előtt úgy viselkedtél vele, mintha ő lenne a probléma – mondta nyugodtan. – Megaláztad, megkérdőjelezted minden döntését, és újra meg újra megpróbáltad elhitetni Ethannel, hogy választania kell közted és közte.
Ethan ökölbe szorította a kezét.
– Apa… mi van abban a borítékban?
Arthur néhány másodpercig hallgatott.
– Az igazság.
Brenda előrelépett.
– Hazudik! – kiáltotta. – Arthur, kérlek, ne tedd ezt velem!
A vendégek zavartan néztek egymásra. Néhányan már a telefonjukat is elővették, de Ethan felemelte a kezét.
– Senki ne vegyen fel semmit – mondta határozottan. – Ez a családunk ügye.
Arthur feltépte a borítékot, és elővett belőle néhány kinyomtatott oldalt.
– Múlt héten Brenda elment a munkahelyedre – mondta nekem. – És azt mondta a főnöködnek, hogy pénzt loptál a családtól.
A szívem kihagyott egy ütemet.
– Mi?
Ethan döbbenten fordult az anyjához.
– Te ezt megtetted?
Brenda könnyei újra folyni kezdtek.
– Csak meg akartam védeni téged!
– Mitől? – kérdezte Ethan. – A saját menyasszonyomtól?
Arthur folytatta.
– Azt állította, hogy azért házasodsz össze vele, mert hozzáférést akarsz a családi pénzhez. Még egy listát is készített azokról a dolgokról, amelyeket szerinted már „elvettél” tőle.
A templomban valaki halkan felsóhajtott.
Én csak álltam az oltár mellett, és próbáltam feldolgozni, amit hallottam.
Négy évig azt hittem, Brenda egyszerűen nem kedvel engem.
Most megértettem, hogy ennél sokkal többről volt szó.
Arthur egy újabb papírt emelt fel.
– De ez még nem minden.
Brenda arca teljesen elsápadt.
– Arthur, kérlek…
– A múlt héten rájöttem, hogy az egyik bankszámláról rendszeresen pénz tűnt el. Először azt hittem, csalás történt. Aztán megnéztem a tranzakciókat.
Ethan lassan anyjára nézett.
– Anya… te vetted fel a pénzt?
Brenda nem válaszolt.
Ez a hallgatás mindent elmondott.
Arthur hangja továbbra is nyugodt maradt.
– Több hónapon keresztül pénzt utalt át egy olyan számlára, amelyről azt mondta, hogy a család jövőjét szolgálja. Valójában azonban az összeget egy saját, titkos megtakarítási számlán tartotta.
Brenda sírni kezdett.
– Én csak… féltem, hogy Ethan teljesen elfelejt engem, ha elvesz feleségül.
Ethan lehunyta a szemét.
– Anya, én soha nem akartalak elveszíteni. De azt nem fogadhatom el, hogy tönkretedd az életemet azért, mert félsz.
Arthur ekkor rám nézett.
– Sajnálom, hogy ilyen sokáig csendben maradtam.
A szemembe könnyek szöktek.
– Miért most? – kérdeztem.
Arthur halványan elmosolyodott.
– Mert rájöttem, hogy a hallgatásommal én is részese lettem annak, amit Brenda tett veled.
Ethan odalépett hozzám, és megfogta a kezem.
– Ha még mindig akarod ezt az esküvőt – suttogta –, én itt vagyok.
Ránéztem.
Aztán a családjára.
Majd a kezemben remegő fogadalomkártyára.
És ekkor megszólalt a szertartásvezető.
– Folytassuk?
Nagy levegőt vettem.
– Igen – mondtam. – De ezúttal őszintén.
