Információk szerint a vétlen sofőr karácsonyfával tartott hazafelé
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szombat délelőtt a 87-es főúton,
Vasszécseny és Csempeszkopács között. Egy Opel furgon Szombathely irányába haladt, amikor egy balra ívelő kanyarban, eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és frontálisan ütközött egy szemből érkező Volkswagen személyautóval.
Az ütközés hatalmas erejű volt: a nyomok alapján a Volkswagen hátrafelé csapódott az árokba, és a jármű súlyosan összeroncsolódott.
A vétlen, középkorú sofőrt a szombathelyi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki az autóból, de életét már nem sikerült megmenteni. A mentők egy súlyos és egy könnyebb sérültet is kórházba szállítottak a helyszínről.
A baleset miatt a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták, a forgalmat polgárőrök terelték, a Magyar Közút munkatársai pedig a nagy mennyiségű törmeléket és szennyeződést takarították el. Az útszakaszt várhatóan a délutáni órákban nyitották meg újra.
A helyszínen látható nyomok alapján az Opel teljes terjedelmében áttért a szemközti sávba. Bár a baleset idején ködös volt az idő, a látótávolság több száz méteres volt, így ez önmagában nem tűnik meghatározó tényezőnek. Információk szerint a Volkswagen sofőrje karácsonyfa vásárlás után tartott hazafelé, amikor bekövetkezett a tragédia.
A rendőrség igazságügyi
