Megrázó tragédia történt június 15-én, szombat délután a budapesti Palatinus strandon: egy hatéves kislány életét vesztette, miután vízbe fulladt. A gyermek perceken át lehetett a víz alatt, mire észrevették, és bár a mentés azonnal megkezdődött, az életét már nem tudták megmenteni. A történtek az egész országot megrendítették.
A szörnyű eset szemtanúja a Bors munkatársának elmondta, mi történt a végzetes pillanatokban. A kislány édesanyjával érkezett a strandra, aki a gyermeket átöltöztette bikinibe, de maga ruhában maradt. Ezután a kislány egy ideig önfeledten játszott a gyermekmedencében, majd nyomtalanul eltűnt.
„Sajnos végignéztem az egészet. Amikor az anya és a kislány megérkezett, a nő a gyermeket átöltöztette bikinibe, de ő maga ruhában maradt. A kislány egy ideig önfeledten ugrándozott a gyermekmedencében, majd eltűnt a szemem elől. Persze nem számíthattam tragédiára, ezért a saját családomra figyeltem jobban. Legközelebb akkor láttam szegénykét, amikor egy fürdőző kivitte a partra és a kőre fektette” – mesélte a szemtanú.
A nő azt is elmondta, hogy az anya közben a telefonját nézte, miközben a kislány játszott.
A segélykiáltásokra hamar gyűltek az emberek, többen próbálták újraéleszteni a gyermeket. A fürdő másik részéről kellett defibrillátort hozni, és megérkezett a mentőautó, valamint egy mentőhelikopter is. A szakemberek csövet használtak, hogy kiszívják a vizet a kislány tüdejéből, de sajnos minden próbálkozás sikertelen maradt.
„Úgy hallottam, hogy a közvetlen közelben nem volt defibrillátor, ezért azt a fürdő egy másik részlegről kellett odahozni. Természetesen, hamar megérkezett a mentőautó és a helikopter is. Egy csővel megpróbálták a gyermek tüdejéből a vizet kiszívni, ez sem segített” – tette hozzá a szemtanú.
A tragédia után az édesanya zavartan viselkedett. Egy darabig csak ült a medence szélén, nem válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Később többször visszatért, majd újra elsétált, miközben azokra ordított, akiknél úgy vélte, hogy fotó vagy videó készülhet a helyszínről.
A jelenlévők szerint valószínűleg sokkos állapotba került. Ezt erősíti az is, hogy amikor a hatóságok megkérdezték, kivel érkezett, azt válaszolta: a férjével, de minden alkalommal más férfit mutatott meg hitvesként.
A Bors információi szerint a kislány egy budapesti, nehéz körülmények között élő családból származott.