Posted in

Magyar Péter élesen reagált Orbán Viktor szerbiai pálinkázására 👀🇭🇺🇷🇸

A miniszterelnök a parlamentben reagált a volt kormányfőről készült hétvégi felvételekre. A kormányfő Bóka János fideszes frakcióvezető önkényuralommal kapcsolatos vádjaira válaszolt.

„Én még így nem láttam embert rettegni, mint Orbán Viktort” – reagált Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a parlamentben a Fidesz frakcióvezetőjének szavaira. Bóka János napirend előtt arról beszélt, hogy a Tisza Párt kormányzása önkényuralmat hozott, mire a kormányfő éles választ adott. Azt mondta, leginkább az alkotmányosság leépítését vezénylő volt miniszterelnök retteg az önkénytől, majd több példát is említett.

„Orbán Viktor Mihály furcsa módon retteg: 10 ezer dolláros vb-jegyekkel Amerikában. És amikor ott már kirettegte magát az önkénytől, akkor elmegy a Mol vezérigazgató-helyettesével és Hatvanpuszta tervezőjével együtt csevapcsicsit enni Szerbiába egy trombitafesztiválra, és közben pálinkázni egy porcelán piros szívecske alatt. Én még így nem láttam embert rettegni, mint Orbán Viktort.”
A miniszterelnök felszólalásának apropóját azok a hétvégén készült felvételek adták, amelyeken Orbán Viktor a szerbiai Guča trombitafesztiválján mulat.

A közösségi médiában megjelent azonosítások szerint a volt kormányfő mellett feltűnt Világi Oszkár, a Mol vezérigazgató-helyettese, valamint Taraczky Dániel, a sokat vitatott hatvanpusztai birtok főtervezője is.