A Tisza Párt benyújtotta az Alaptörvény-módosító javaslatát, amely összesen nyolc évben maximalizálná a miniszterelnöki megbízatást. A szabály visszamenőlegesen, 1990-től számolná a betöltött hivatali időt, így az Orbán Viktorra is vonatkozna.
Nyolc év – ennyi idő után véget érne minden miniszterelnöki pálya Magyarországon. A Tisza Párt friss alkotmánymódosító csomagja nemcsak a jövőre ír új szabályt, hanem 1990-ig visszamenőleg számolná a kormányfői éveket – így Orbán Viktorra is kiterjedne.
A javaslatot a párt két képviselője, Melléthei-Barna Márton és az Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottságot vezető Hantosi István nyújtotta be szerda délután az Országgyűlésnek. A Tisza Párt az Alaptörvényt egészítené ki egy olyan bekezdéssel, amely rögzítené, hogy ki nem töltheti be a kormányfői posztot – írta a Telex.
„Nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen – megszakításokkal együtt – már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. E nyolcéves időtartam számításakor az 1990. május 2. vagy azután betöltött miniszterelnöki megbízatást kell figyelembe venni.”
Az Országgyűlés a tervek szerint jövő héten ül össze, és akkor kezdheti tárgyalni a javaslatot, amelynek elfogadásához kétharmados többség szükséges.
A módosítás nemcsak az újraválasztást korlátozná, hanem egy hivatalban lévő miniszterelnök megbízatását is megszüntetné, amint eléri a nyolcéves limitet.
Mivel a szabály visszamenőleges hatályú, és az 1990 utáni időszakot veszi alapul, a korlátozás Orbán Viktor újabb miniszterelnöki megbízatását is kizárná.
Amennyiben a parlament megszavazza, ez lehet a 2011-ben elfogadott Alaptörvény tizenhatodik módosítása, amely a kihirdetését követő napon hatályba is lépne.
Magyar Péter már a kampányban jelezte, hogy két ciklusban maximálnák a miniszterelnök mandátumát, és a korlátozás Orbán Viktorra is vonatkozna. A Tisza Párt a gyors, célzott alkotmánymódosítások mellett egy hosszabb, többéves alkotmányozási folyamat elindítását is kilátásba helyezte. Magyar Péter egy korábbi nyilatkozatában arról is beszélt, hogy Varga Judit igazságügyi miniszterként egy kormányülésen erkölcsi problémákat is felvetett egy módosítási javaslattal kapcsolatban.
Állítása szerint Orbán Viktor erre úgy reagált: „Önt nem azért tartjuk itt, hogy erkölcsi kifogásai legyenek.”
A mostani javaslat a 2025 áprilisában, a korábbi fideszes kétharmad által elfogadott 15. Alaptörvény-módosítás után következik a sorban.
