Posted in

Nyolc évvel halála után derült ki, ártatlanul ült, az örökösök visszakapják a stadiont, és a milliárdokat

Rendszerváltás utáni Magyarország egyik legellentmondásosabb, mégis emblematikus alakja: ezen a napon lesz nyolc éve, hogy elhunyt Stadler József, a juhászból lett milliárdos vállalkozó, aki 66 éves korában, egy súlyos agyvérzés következtében távozott az élők sorából.
Stadler neve egy egész korszak lenyomata volt: Akasztón stadiont emelt, vagyonával és bukásaival folyamatosan címlapokon szerepelt, miközben élete során többször összeütközésbe került az igazságszolgáltatással, sőt börtönbe is került. Halála előtt mindent elveszített, mégis sokan máig úgy tartják, nem volt bűnös – barátai pedig ma sem adják fel, hogy egyszer tisztára mossák a nevét.

Dokumentumokkal és egy hosszú videó felvétellel tudjuk bizonyítani, hogy Józsi ártatlan volt. Az ügyvédnél hagytuk megőrzésre ezeket, hogy még véletlenül se tűnjenek el. A Stadler Alapítvány jelenleg a bíróság döntését várja, ugyanis szeretnénk visszakapni a stadiont is. Ha a jó Isten is úgy akarja, Józsi halálának 2.évfordulójára már a stadionban fogunk megemlékezni” – mondta György, aki szerint Akasztó szegényebb lett barátja nélkül.

Mindig van virág a sírján. A környező településekről is érkeznek emberek, hogy kilátogassanak hozzá a temetőbe” – fejezte be.

Itt az egyik legutolsó interjú:

Stadler József: ˝Áldozat voltam˝-2016.02.09.-tv2.hu/mokka