A Dancing with the Stars korábbi győztese és édesanyja először engednek betekintést az irigylésre méltóan szoros kapcsolatukba. Bár jó néhány dologban hasonlítanak, a türelem csak egyikőjük erőssége. Azt is megtudtuk, hogy Éva hasonlóan otthonosan mozog a konyhában, mint a veje.
Kevesen tudjakMikes Annáról,hogy franciául és angolul is kiválóan beszél, mivel gyerekkora egy részét külföldön töltötte. „Édesapám diplomáciai területen dolgozott, ezért két évig, három- és ötéves korom között Brüsszelben éltünk. Emlékszem, szerdánként olykor ott felejtettek az oviban” – neveti el magát Anna. „Igen, ez a történet gyakran előjön a családi asztalnál – veszi át a szót Éva, aki korábban marketingesként dolgozott, ám jó ideje már a család a fő hivatása. – Ott akkoriban szerdánként már délben hazaengedték a gyerekeket, és a férjemmel kezdetben olykor megfeledkeztünk erről. Tehát véletlenül sem nemtörődömség miatt csúszott be ez a malőr.”10 évesen eldőlt a sorsaAnna következetes, ugyanakkor szeretetteljes nevelésben részesült a bátyjával, aki, mint megtudtuk, sikeres építészmérnök. Annát pedig mindössze tízévesen beszippantotta a tánc. „Sosem felejtem el, egy táncverseny ment a tévében, mire Anna kiszaladt hozzám, és azt mondta, ’mama, én is ezt akarom csinálni’ – meséliMikes Anna édesanyja. – Nem sokkal később elvittük egy órára, és azóta is ez az élete.”
Ezt nemcsak tucatnyi aranyérem bizonyítja, hanem aDancing with the Starsbanmutatott remek teljesítménye is. „Minden egyes élő adásban ott izgultunk érte, hihetetlen büszkék voltunk rá. Mindenki láthatta, hogy nemcsak remek táncos, hanem nagyszerű tanár is” – mondja Éva.
„Nekem az hatalmas visszaigazolás arról, hogy valamit jól csinálok, mert teljesen eltérő személyiségű partnereket kaptam, mégis mindegyikőjükkel meg tudtam szerettetni a táncot. Sőt én is tanultam tőlük.Kökény Attilátóllazaságot,Noszály Sanyitóltürelmet, Gábortól meg hát…” – neveti el magát Anna.Nem verték nagy dobraAnna a táncos show-műsor negyedik évadában így nemcsak a trófeával, hanem egy szerelemmel is gazdagabb lett, hála Krausz Gábornak.
„Sokáig nem mondtam el a szüleimnek, hogy együtt vagyunk. Csak jóval a műsor után tudták meg. Meg akartam bizonyosodni róla, hogy a szerelmünk nem csak annak a buboréknak szól, amit a Dancing kreált körénk, hanem utána is ugyanúgy működünk” – vallja be a táncművész.„Azért mi sejtettük, hogy több van köztük barátságnál. De nem szerettünk volna tolakodni. Miután elmondták, hogy mi a helyzet, nagy szeretettel fogadtuk Gábort, mert láttuk, milyen boldoggá teszi Annát. Az első perctől kezdve családtagként szeretjük.”

