Karácsony Gergely bejelentette: pénteken leáll a tömegközlekedés egy rövid időre Budapesten Pénteken rövid időre leállítjuk a közlekedést a városban a kormánynak szóló első figyelmeztetésként –
jelentette be közösségi oldalán Budapest főpolgármestere.
Karácsony Gergely azt írta, a „Budapest-család 27 ezer dolgozóját képviselő” szakszervezetekkel való megbeszélés után döntöttek így – írja az MTI. A főpolgármester úgy fogalmazott, „
Budapest-család dolgozói” a partnereik és bíznak a
fővárosiak szolidaritásában.„Közösen kell megüzennünk a kormánynak: visszaköveteljük a törvénytelenül elvett pénzünket, és véget kell vetni a Budapest-ellenes politikának” – írta Karácsony Gergely, majd hozzátette,:
„Aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántja”. „Budapest élni akar, nem csak túlélni” – fogalmazott.
