Posted in

⚔️ Felelőtlenség és hőség vezetett az Osztrák–Magyar Monarchia egyik legsúlyosabb békeidős katonai katasztrófájához

by Szerző•
  • A bileki halálmenetként elhíresült hadgyakorlaton 15 magyarországi katona vesztette életét egyetlen nap leforgása alatt. Ez annyira értelmetlen volt, hogy a hírzárlatot is áttörte és nem csak a birodalmon belüli sajtó, de a nemzetközi média is foglalkozott az üggyel. Minden bizonnyal a hatalmasra dagadt botránynak volt köszönhető, hogy a hadseregben „szerencsétlenségnek” eufemizált halálmenetet nem sikerült a hadvezetésnek elsikálnia.
    Szólt a trombita, pergett a dob és az ezred menethez készülődött. 1903. július 20-át írjuk, a helyszín pedig a boszniai Trebinje, ami ma sem tekinthető metropolisznak, bő 120 évvel ezelőtt meg leginkább faluszámba ment volna, ha nincsenek a széles útjai és az a nagy marcona erődítménye, amiben a katonák teljesítettek szolgálatot. 

    Voltaképpen az utak és az erődítmény is az Osztrák-Magyar Monarchia műszaki alakulatainak keze munkáját dicsérték, hiszen a dualista állam csapatai a berlini kongresszus felhatalmazása értelmében 1878 óta megszállás alatt tartották Boszniát és Hercegovinát, táplálva ezzel a bécsi és a budapesti politikai körök olykor-olykor fellángoló, a Balkán gyarmatosításáról szőtt ábrándjait.

    Mint utaltunk rá, Trebinje nem volt egy túl nagy település, amit szépen alátámaszt az a tény is, hogy az itteni megszálló katonaság létszáma meghaladta a helyi lakosokét. 1903 különösen forró nyarán ezt a feladatot a császári és királyi közös hadsereg 12. gyalogezredének egységei látták el. Ez az ezred a birodalom egy patinásabb alakulatának számított, a 18. század elején történt felállítása óta részt vett a dunai monarchia valamennyi fegyveres konfliktusában és 1857-től magyar ezrednek is számított.

    Az osztrák hadseregszervezési struktúrában ugyanis kétféle alakulat létezett, azok, amelyeknek a toborzóterülete az örökös tartományokban volt (ezeket hívták német ezredeknek) és azok, amelyek legénységét a Magyar Szent Korona Országainak területéről toborozták (ezek voltak a magyar ezredek). A tizenkettesek toborzóterülete pedig 1857 óta Komárom és Nyitra vármegyékre terjedt ki, azaz egy többségében magyar és nagyjából harmadrészt szlovák legénységű alakulatról van szó.

    Ennek az ezrednek két zászlóalja, 912 ember készülődött indulásra 1903. július 20-ának hajnalán. A terv nem volt bonyolult, de még csak ismeretlen sem. A katonák ugyanis a szokásos évi menetgyakorlatukra indultak, amit némi szimulált harcérintkezéssel is fel szoktak dobni. Ezúttal az ellenség szerepét a Trebinjétől kb. 26 kilométerre elhelyezkedő Bilek helyőrsége játszotta el, Alfons Dragoni Edler von Rabenhorst vezérőrnagy parancsnoksága alatt.

    A rövid, tettetett csetepaté után a katonáknak folytatniuk kellett az útjukat Bilekbe, majd további kétnapi menet után el kellett érniük a Mostartól nem messze található Nevesinjét. A Trebinje és Bilek közötti táv normális körülmények közepette, még teljes menetfelszerelésben is, a kötelező félutas beiktatott pihenővel együtt, hat óra alatt teljesíthető volt. Így amikor a 12. gyalogezred parancsnoka, telekesi Török István ezredes kiadta a menetparancsot, az emberek jó hangulatban indultak neki a gyakorlatnak. Senki sem gondolta, hogy néhány órán belül több mint 700 katona fog magatehetetlenül heverni a Bilekbe vezető út mentén és 15-en meg is halnak közülük.